Így változtathatja meg a tánc a viselkedésmintáinkat  

Sok, különféle módszer létezik arra, hogy megváljunk idegesítő vagy egyenesen káros szokásainktól, kilépjünk krónikusan ismétlődő helyzeteink ördögi köréből. Szerintem a leghatékonyabbak azok a módszerek, melyek a testtel is törődnek, és a mozdulatokban, testtartásban megjelenő emlékekkel is dolgoznak. Ennek jegyében próbáltam ki a Movement Medicine nevű, táncterápiás módszert is, mely szintén a tudattalan minták terébe visz, ahonnan ezek a sémák a mozgás segítségével felszínre kerülhetnek, kioldódhatnak, megváltozhatnak.

A testérzetek és a mozgás a családállításnak is elemi részét képezik, ahogyan a táncterápiában is megjelenhet az ősökkel való munka és a traumák feldolgozása. A Movement Medicinben, melynek a családállításhoz hasonlóan része a sámánhagyomány, a Gestalt-terápia és a történeteinkkel való munka, épp ilyen komplex módszert kapunk, mely közelebb visz valódi önmagunkhoz és a kapcsolati mintáink gyógyulásához.  

A módszer gyökerei a ’60-es évek Amerikájának tudatostánc-kísérleteihez nyúlnak vissza, ezen belül is elsősorban a Gabrielle Roth által létrehozott 5Ritmushoz. Ez egészül ki az említettek mellett többek között Anna Halprin mozgásrendszerével és a természeti népek közösségi gyógyításról való tudásával. A Movement Medicine első, magyar tanárjelöltjével, Mihályi Patríciával beszélgettem arról, hogyan talált rá erre a rendszerre, mi volt az, ami magával ragadta, és hogyan vált „antitáncosból“ a tánc szerelmesévé.

 MP_eye

Hogyan kerültél kapcsolatba a táncterápiával?

 

„Arra emlékszem, hogy ültem a szobámban egy iszonyatosan depressziós szilveszter után, januárban, és eldöntöttem, hogy soha többet én ilyen szilvesztert nem akarok. Valamit kerestem az interneten, és akkor rátaláltam az 5Ritmusra, ezen belül is egy Tél-tánc nevű eseményre. Ahogy lekattintottam, láttam, hogy betelt, de ez az impulzus elég volt ahhoz, hogy hasonló órákat keressek. Végül meg is találtam. Az óra kezdetén annyit ígértem meg magamnak, hogy nem megyek haza a vége előtt, és lehetőleg percenként egyet mozdulok”.

“Szóval álltam a terem szélén és olyan szörnyen éreztem magam, mint soha életemben. Legszívesebben elsiettem volna, de kitartottam, és azért percenként valóban megmozdítottam valamimet, hogy lássák, hogy még élek“.

Ahogy Patrícia elmondta, a tanár személyisége sokat segített neki abban, hogy átlendüljön a kezdeti nehézségeken, és az első órája ne egyben az utolsó is legyen. „A tanár egy tüzes, szenvedélyes nő volt, én meg azt gondoltam, hogy úristen, ha a tánc ezt teszi az emberrel, nekem ez kell. Nagyon tetszett az egész jelenség. Ahogy kinézett, ahogy mozgott, mindaz nagyon megfogott. Aztán megnéztem egy másik tanárt is, ő is nagyon szép, úgy is mondhatnám, hitelesen szép nő volt”.

“Azt hiszem, talán ez a szépség fogott meg leginkább. Az, hogy a nők lehetnek szépek is, hogy ez megmutatható, ez vállalható”.

“Talán ezért is maradtam. Emellett aztán szép lassan rájöttem, hogy egyrészt senki nem néz, amikor táncolok, másrészt, ha néz is, akkor sem gondol semmit. Úgyhogy lassan elfelejtettem a feszengéseimet“.

Más önismereti módszereket is kipróbáltál?

„Mikor az 5Ritmust elkezdtem, akkor már 10 éve dolgoztam mint Shiatsu terapeuta. Szóval az alapok azért megvoltak ahhoz, hogy jól legyek a testemben, de azt nehezen viseltem, ha néznek. Ez a zene meg tér meg tánc dolog nagyon távol volt tőlem akkor még. A Shiatsutól viszont terápiás szempontból is sokat kaptam: közelebb vitt traumákhoz, megértésekhez, tehát jó alapot biztosított. Persze ahhoz, hogy az ember táncoljon, nem kell testterapeutának lennie“.

Miután Patríciát magával ragadta az 5Ritmus, és jött-ment a világban, végül Belgiumi workshopon ültettek bogarat a fülébe a Movement Medicine-nel, melyet hamarosan ki is próbált, és amelybe azonnal beleszeretett. Olyannyira, hogy rögtön a tanárképzésbe is belevágott. „A legelső műhelyről hazafelé fellapoztam az iskola brossúráját, azt hiszem, lényegében ott dőlt el minden. Persze, óriási félelmeim voltak, és mind anyagilag, mind lelkileg nagyon messze éreztem magam még a céltól, mintha óriási hegyeket kellene megmásznom”.

“De azt is tudtam, hogy egyszer minden út elfogy, csak lépegetni kell”.

Úgyhogy szépen lépegettem. Akkor még nem tudtam, hogy akarok-e tanár lenni, de haladtam, ahogy tudtam, és a tanárképzés is része volt a folyamatnak“.

Arra a kérdésre, hogy végülis mi motiválta a tanárképzésben, Patrícia azt emeli ki, hogy szeretett volna ahhoz a közösséghez tartozni, ahol azt látja, hogy az emberek egyre többet hoznak ki magukból, valami jót adnak a világnak, miközben a rendszer folyamatosan fejlődik. Mint mondja, ennél szebb célt nem igazán tudott volna magának elképzelni. Most úgy érzi mérföldkőhöz érkezett azzal, hogy elkezdett tanítani.

 meeting hands

Ahogy változnak a minták, úgy változnak a választásaink

 

„Nagyon sokat jelent minden egyes óra, amit megtartok, és minden egyes lépéssel érzem, hogy megyek valahova. Eközben egyre mélyebbre jutok a rendszer megértésében is. Alapvetően ezért is akartam tanár lenni, hogy többet megértsek ebből a szép, sokszínű és szerteágazó dologból, amit a tánc jelent. Ezzel együtt az évek során változott a mozgásmintám, változott a testmintám, és más lett a tartásom is. Mondjuk 10 évvel ezelőtt kábé olyan voltam, mint akit kényszerzubbonyba raktak. Tényleg megkötözve éreztem magam, és utólag látom, hogy valóban szűk volt a mozgástere az életemnek, szűk volt a választásaim köre. Aztán a minap, ahogy táncoltam, megéreztem, hogy bár még mindig velem van egy csomó minden, fellazult ez a burok”.

“Tudtam, hogy én döntöm el, hogy merre mozdulok, és ez egy másik síkon nagyon nagy tágasságot és spontaneitást ad a választásokban is“.

Patrícia példát is hoz erre: „Négy kollégával ülünk a munkahelyen, akik közül hárman már tudják, hogy mi a feladatuk, és döntéshelyzetben vannak. Az a kérdés, hogy velem mi legyen, én mit fogok csinálni. Miközben ők beszélgetnek, nálam benyomódik az a bizonyos gomb, amitől kezdek lefagyni. Lekapcsol a rendszer, kővé válik a szívem, és látom, ahogy a többiek átváltoznak szuronyos katonává és kidobnak engem, mert rájönnek, hogy nincs is rám szükség. Míg régen ez a program teljesen automatikusan futott le, anélkül, hogy beavatkozhattam volna, most már megjelenik a választás is: tudom, hogy mehetnék ebbe az irányba, mert 40 éve mindig ebbe az irányba mentem minden, hasonló helyzetben, de dönthetek úgy is, hogy megvárom, mit mondanak, mielőtt túlzottan beletekerném magam a saját képzeteimbe. Ilyenkor aztán kiderül, hogy jé, de érdekes, nem is azt mondják, amire számítottam. Jé, a valóság nem is olyan, amilyennek én beállítottam, hanem valami sokkal tágasabb, sokkal újabb. De még ennél hétköznapibb példát is mondhatok. Például a minap megvettem egy szupervirágos ruhát az egyik boltban, pedig éltemben nem hordtam szupervirágos ruhákat. Most viszont már alig várom, hogy felvehessem“.

Visszakapni a testet és megbarátkozni az érzésekkel

 

Ha a tánc ennyire meg tudja változtatni a mintáinkat, felmerül a kérdés, hogy ezt hogyan teszi. „Itt nagyon konkrét dolgok vannak, viszont többrétegűek. Az alap, hogy tudatába kerülnünk annak, hogy vagyunk. Ez így furán hangzik, de nagyon sokszor távol kerülünk attól, hogy elemi, fizikai tapasztalatunk legyen magunkról. Arról, hogy ez így, egyben „mind én vagyok“. Sokszor észre sem vesszük, hogy mennyire távol vagyunk ettől. Ezután jön az erőforrásépítés: hogy észrevegyük, hol vannak erőforrásaink az egészen kicsi vagy egészen nagy dolgokban.

Ebben például olyasmi is megerősíthet, ha kapcsolatba kerülök a saját döntéseimmel. Például, ha egy páros gyakorlatnál azt mondom, hogy nekem ez sok és kiszállok. Az is erőforrás lehet. Vagy ha megtapasztalom, hogy milyen homlokegyenest más irányba menni, mint a többiek. Ezek nagyon egyszerű dolgok, és talán ezért tűnnek jelentéktelennek, de közben erőteljesen hatnak vissza a pszichére. Ezután építgetjük az érzelmekkel való kapcsolatot úgy, hogy azokra energiaként tekintünk. Tehát ha már itt vagyok, már uralom valamilyen szinten a testem, biztonságban érzem magam és nem kell állandóan eltávolodnom magamtól, akkor mit tudok kezdeni mindazzal, amit érzek. Ezeknek a dolgoknak adunk csatornát, formákat”.

“Az érzelmeink kezdenek jó barátokká válni. Az összes érzelem”.

Ezután tudunk belemenni azokba az összetettebb folyamatokba (processekbe), melyek a Movement Medicine-nek egy speciális területét jelentik: a SEER-, a Főnix-folyamat vagy az Insight Council. Az említett eszközöket nagyon célzottan pont arra alakították ki – például a Gestalt látásmódját is felhasználva – , hogy az ember megérezze, felismerje, azonosítsa és az uralmam alá vonja a mintáit.

woman-fire

Tánc, gondolkodás és természet

Bár alapvetően a mozgáson van a hangsúly, a feladatoknak gyakran kognitív részük is van. Ahogy Ya’Acov Darling Khan, a módszer egyik alapítója szokta mondani, olyan nincs, hogy „dance first, think later“. Ez a kettő egyszerre történik, és egyszer csak értenem kell, hogy mi miért van. A tánc egyrészt felnagyítja az érzéseket, ugyanakkor sok erőforrást ad az érzések transzformálásához. Ehhez a transzformációhoz használunk például archetípusokat, képeket, őselemeket, erőállatokat”.

“Az őselemek például nagy szövetségesek. A leggyorsabb utat kínálják ahhoz a testi tapasztalathoz, hogy megérezzük: vagyunk. Az elemek a legelevenebben, mindenki számára megtestesítik magát „a kapcsolódást“ anélkül, hogy azt különféle, személyes történetek színeznék be”.

Például ha a vízre gondolunk, eszünkbe juthat, hogy testünk kábé 70%-át alkotja, minden nap isszuk, de mégsincs benne dráma – mint amikor például azt mondjuk: anya. Az is egy kapcsolat, de mennyire más. Amikor például traumával dolgozunk, jó, ha közben olyan, neutrális dolgokhoz is tudunk nyúlni, amelyekkel mindenkinek van tapasztalata: milyen a vízzel vagy a tűzzel együtt lenni például. Ha például valami túl sok, valakit elborítanak az érzések, akkor vissza tud kapcsolódni az elemekhez, és segíthet neki szimbolikusan, a mozgáson keresztül a víz vagy a tűz tisztító ereje.

A természet ugyanakkor nemcsak terápiás elemként, hanem a szerveződés tágabb kontextusában is megjelenik. “Van ez az eltéphetetlen kapcsolat a Földdel, mint élő egységgel: ez része a keretrendszernek, másrészt nagyon eleven a közösségben és az iskola tevékenységében is. Az alapítók sokat tanultak perui és ecuadori népcsoportoktól, és egyáltalán, az Amazonas-vidéke ott van az iskolának minden sejtjében, és ezért is maga a szervezet tevékenyen kiáll az erdőpusztítás ellen, a klímavédelem mellett. A tanárok, ha tehetik, akkor nem repülnek, hanem vonatoznak, mindig mindent szelektíven gyűjtünk, nem használunk műanyagpalackot, felelősen bánunk az energiaforrásokkal, és minden évben sok pénzt gyűjtünk össze különböző zöld és szociális szervezetek számára”.

 Telido_LABAK

A közösség és a természet gyógyító ereje

 

Mint Patrícia elmondja, a Movement Medicine-ben a természettel való nagyon elementáris, szerves kapcsolat ugyanolyan fontos része ennek a munkának, mint a közösségben, a közösséggel végzett gyógyulás:

“Mi minden történhet akkor, ha többen figyelünk egy dologra? Mi történik, ha elengedem azt a hiedelmet, hogy ebből csak a magam számára kell kiszednem valamit, és azt mondom, végül talán nem is az a lényeg, hogy ebből nekem lesz valami jó vagy a másiknak, hanem az, hogy együtt csinálunk valamit”.

“Ez egy integratív, önismereti-öngyógyító út, és egy gyakorlat, ami hozzáférést enged az erőforrásaidhoz, visszaállítja a választási lehetőségeidet, és egy sokkal mélyebb és táplálóbb kapcsolatot épít ki saját magaddal és az életed többi szereplőjével – bárkik vagy bármik is legyenek azok. A kapcsolódás mindenképpen fontos része ennek a munkának”.

Mondtad, hogy van olyan gyakorlat, mellyel integrálni lehet egy élettörténeti részt. Ezt hogyan kell elképzelni?

 

“Van egy speciális eszköze a Movement Medicine-nek, az Arc of Time (Időhíd), ami egy nagyon egyszerű, mozgásos meditáció, amikor előre-hátra tudunk menni az időhídon belső képek, vezetett folyamatok segítségével, köré van téve az archetípusok erőtere, illetve az ősök”. A Movement Medicine rendszernek átfogó része az ősökkel való munka. Ők is benne vannak a térben, és a személyes élettörténetem nagyobb keretét adják”.

“Önmagában nagyon-nagyon gyógyító folyamat, hogyha a saját élettörténetemben úgy lépkedek előre-hátra, hogy közben gondolatban meghívom az őseimet. Így megélhetem azt, hogy része vagyok egy láncolatnak, ha pedig egy nagyobb egészbe illeszkedem, akkor a saját történetem is könnyebben válik kerek egésszé”.

Végül Patríciát a tanítási tapasztalatairól kérdeztem, amit így foglalt össze: 

„Az alaptónus talán a megtiszteltetés. Mindig azt érzem, hogy ez mekkora privilégium: emberek jönnek, bíznak, mondom, csinálják, megmutatják magukat. Mindez nagyon emberi, mégis keveset látunk belőle, nem ehhez vagyunk szokva. Ebbe visszamerülni nagyon megerősítő és reménykeltő“.

(Mihályi Patrícia tanári képzése részben az Erasmus+ program támogatásával valósult meg, a 2018-1-HU01-KA104-047425 projekt keretében.)

Képek forrása: Mihályi Patrícia/Movement Medicine Budapest

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.